Sült csirke édesburgonyával és olivás, bazsalikomos mártással

Hozzávalók:
4 narancs színű édesburgonya
1 nagy csirke darabolva, úgy hogy a combokat és a mellét kettébe vágtuk
extra szűz olivaolaj
tengeri só és frissen őrölt feketebors

Olivás bazsalikomszószhoz
1 pohár magozott zöld olivabogyó
250 ml száraz fehér bor
2 ek méz
2 pohár friss bazsalikom levél
1 babér levél
6 gerezd tisztított fokhagyma
2 citrom leve és héja
4 ek soya szósz

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 200 C/ 400 F/ Gáz 2,5 fokozat. Mossuk és tisztítsuk meg az édesburgonyát, vágjuk 1cm kockákra, dörzsöljük be egy kis olivaolajjal, majd helyezzük egy kerámia tűzálló tál aljára. A csirkét forgassuk meg oliavolajon, hogy szép barna legyen, majd csak a combokat helyezzük az édesburgonyára, tegyük a sütőbe és süssük 25 percig. Míg sül készítsük el az oliva mártást. Tegyük a hozzávalókat egy turmixgépbe, és dolgozzuk össze, de vigyázzunk ne legyen pépes. 25 perc után vegyük ki a tálat a sütőből fordítsuk meg a combokat, adjuk hozzá a csirke mellet és még 20 percig süssük. 20 perc után vegyük ki a csirkét a sütőből öntsük rá az olivás mártást és addig főzzük a sütőben míg megpuhul a csirke. Friss vegyes salátával tálaljuk.

ablak bezárás